gfghggf

Verze:
Emlékszem a kezdetre, mikor még tiszta volt a kép,
Azt hittem, hogy velünk újraírható a szép.
Minden mosolyod egy menedék volt a sötétben,
De a végén egyedül maradtam a ködben.
A szerelem vakított, nem láttam a jeleket,
Hogy a szavaid mögött már nem voltak feleletek.
Magasra repültünk, de a zuhanás a mélybe fáj,
Ahol a büszkeségem most már hiába kiabál.
Mindent feltettem egy lapra, te meg eldobtad a paklit,
Nem hittem, hogy valaha is tőled kapok ekkora snitt-et.
Minden közös emlék most már elégetett papír,
A lelkem mélyén a hiányod csak tüskéket firkál.
Azt mondtad, hogy örök, de a tegnap felégett,
Nézem a tüzet, ami kettőnkből már semmit se védett.
Átverve állok itt, ahol nemrég még öleltél,
Nem értem, a boldogságból miért így köszöntél.
Elhalványult a fény, amit a szemedben láttam,
Pedig én a jövőmet rég veled fentre szántam.
Most meg csak a por maradt a lábaim előtt,
Elvesztettem a harcot és a maradék erőt.

Refrén:
Szerettelek nagyon, de csak fájdalmat hagytál,
A fényből a végén mély árnyékba rántottál.
Hiába a hiány, hiába a vak remény,
A csalódás tüze elégett a szívem helyén.
Szerettelek nagyon, de csak fájdalmat hagytál,
A fényből a végén mély árnyékba rántottál.

Verze:
A csalódás lassan ért el, mint az őszi hideg szél,
Rájöttem, hogy az az ember, kit szerettem, már nem él.
Kicserélődtek a pillantások, elmaradtak a szavak,
Csak a jéghideg falak maradtak, amik eltakarnak.
Fáj a tudat, hogy milyen könnyen lettem neked senki,
Míg én készen álltam volna érted bármit megtenni.
Üres az ágy oldalán a helyed, de még üresebb az ígéret,
Hogy te vigyázol majd rám... hát szép kis ítélet.
Eladtad az álmunkat egy olcsó pillanatért,
Én meg itt maradok a kérdéssel: mindez vajon miért?
Minden egyes hazugságod most méregként hat már,
Becsaptál teljesen, noha a karjaidba vártál.
Hogyan tudtál színlelni ennyi hosszú hónapon át?
Eljátszottad a szereped, átszakítva a gátat.
Minden tetted egy tőr volt, amit a hátamba szúrtál,
Mikor azt hittem, segítesz, te csak mélyebbre túrtál.
A szavad semmit sem ér már, elszállt a széllel,
Tönkretetted a váramat ezzel a hamis kézzel.
Most a romok felett ülve próbálok még élni,
De a csalódás tüze nem enged többé remélni.

Refrén:
Szerettelek nagyon, de csak fájdalmat hagytál,
A fényből a végén mély árnyékba rántottál.
Hiába a hiány, hiába a vak remény,
A csalódás tüze elégett a szívem helyén.
Szerettelek nagyon, de csak fájdalmat hagytál,
A fényből a végén mély árnyékba rántottál.

Verze:
Éjszaka van megint, a hiányod nyom, mint az ólom,
A közös pillanatokat a fejemben elnyomom.
De a csend túl hangos, minden sarokból te nézel,
A fájdalmat nem törölhetem ki egy egyszerű kézzel.
Próbálok lépni, de a lábam a múltba ragadt,
A szív helyén csak egy tátongó sebfelület maradt.
Megtanulok élni ezzel a súllyal, amit hagytál,
Noha elvitted a fényt, és csak árnyékot adtál.